A legfrissebb írások
Új kiadás PDF Nyomtat Email
Írta: Bányai Tamás   
2016 július 13. (szerda) 15:27

       Dantész Ede a Fára Jó nevű Mahart hajó kapitánya. A parton a csaja várja őt, akivel össze akar költözni. Ebből nem lesz semmi, mert az összeköltözés előtt Dantész Edét csőbe húzza legjobb haverja. Ede hiába hajtogatja, hogy semmilyen balhében nem volt része, a bíró is palira veszi, sittre kerül a balek. Csaja meg nem hajlandó éveken át böjtölni, mással költözik össze. Ede nehezen bírja a gyűrődést, de baromi mázlija van, egy cellába kerül egy Pária nevű csuhással, aki elköpi neki az ötös lottó titkát. A smasszerek nem kukkolnak eléggé, és Edének sikerül olajra lépni. Coreszol egy kis lóvét, amiből megveszi a lottószelvényt. A csuhás számai beválnak, és Ede nagy stikában felmarkolja a stekszet.
      Új élet kezdődik számára, milkás verdákkal furikázik, és mindenki beveszi a dumáját, hogy amerikai nagynénjétől örökölt. A legfrankóbb szerkókat ölti magára és két kézzel szórja a lóvét. Hamar bekerül a menők közé, mindenki vele akar haverkodni. Még azok is, akik sittre vágták, persze nem is kapiskálják, hogy Monde Kristóf valójában Dantész Edét rejti. Be is jönnek a csőbe, rá is fáznak rövid idő alatt, visszakapják a szart, amit régen ők kevertek. Így jár a korsó a
kút közelében.
      Ilyesféle lesz egy régi romantikus kalandregény, virtuális analfabéták számára átírva, majdhogynem SMS formába lerövidítve, hogy két villamosmegálló között is élvezze az, aki még ismeri valamelyest a betűket, s hajlandónak bizonyul havonta négy-öt percet szánni a klasszikus irodalomra. Mert a régi vaskos könyveket már a kutya sem veszi a mancsába, idejük sincs rá, meg nem is értik. Nem csak a nemzeti, de a szókincstár is apadóban van. Ennek ellenére valamiképp meg kell őrizni a kulturális örökséget, amelynek szerves részei a hajdan megírt, s a maguk korában (de miért csak a maguk korában?) sokak által olvasott, kedvelt regények. Mint például az Egri csillagok, a Beszterce ostroma vagy az Aranyember. És még sorolhatnám, ha nem is a végtelenségig.
      Előbb utóbb Shakespeare is erre a sorsra jut. A mór megtette kötelességét, a mór mehet. S ha valakit netán érdekel, ki volt az a mór, emelt díjas SMS-ben megkérdezheti, szívesen adnak majd felvilágosítást.
      Én már azt is el tudom képzelni, hogy a világirodalom remekeit kis cetlikre sűrítve ingyen osztogatják majd az aluljárókban. Már most gondolkodom azon, megalapítsam-e a Szórólap kiadót. Rég elhunyt mestereknek nem kell jogdíjat fizetni, a papírköltség is minimális, igazán jó üzletnek ígérkezik. A nagy bevételt az SMS-ek hozzák. 179 forintért percenként lebeszélheti Jumurdzsákot arról, hogy elrabolja Icuskát. Így nem csak olvashatja a minimálisra leszűkített történetet, de egy csekély összegért még alakíthatja is azt.

      Ha ez nem jó szórakozás, akkor micsoda?

 

 
Két Vera PDF Nyomtat Email
Írta: Bányai Tamás   
2015 április 09. (csütörtök) 20:21

Először harmincöt éve találkoztam vele, igaz, akkor még nem személyesen. A chicagói filmfesztivált követően – ahol neki ítélték a legjobb női alakítás díját – Clevelandban is bemutatták az Angi Verát. Mint a helyi, Szabadság fejlécet viselő, magyar nyelvű hetilap szerkesztő munkatársára, rám hárult a feladat beszámolni a filmről, s interjút készíteni a rendezővel.

Az interjú során összebarátkoztam Gábor Pállal, akit volt alkalmam vendégül látni. Néhány pohár bor mellett sokat beszélgettünk. Én elmondtam, mennyire lenyűgözött Pap Vera alakítása, mire megjegyezte, ő sem tudott volna jobb színésznőt találni Angi Vera szerepére. (Megjegyzem nagyon kevés irodalmi alkotás létezik, amelyiknek filmváltozata egyenértékű az eredeti, írott művel. Vészi kisregényét jóval a film után olvastam, s nekem a film talán még jobban tetszett.) Gábor Pállal – korai halála miatt – soha többet nem találkoztam. Viszont őrzöm a tőle kapott, s nekem dedikált fényképeket, amelyek mindegyikén Angi, azaz Pap Vera látható. Akkor még álmomban sem mertem volna remélni, hogy egyszer majd személyesen is megismerem őt.
A sors kiszámíthatatlan, olykor gonosz, olykor nagyvonalú. Az ismeretséget a sors nagyvonalúságának köszönhetem. Negyven évig nem éltem Magyarországon, s ezen idő alatt kimaradtak életemből a pesti színházlátogatások. De hál'istennek nem maradt ki a Mikve, s mindenek előtt az Augusztus Oklahomában. A vígszínházi előadást követően láttam a filmet, amelyben kedvenc színésznőm, Meryl Streep játszotta azt a szerepet, amit Pap Vera a Vígszinházban. Tudom, nehéz összevetni filmet egy színdarabbal, számomra mégis az utóbbi maradt örökké emlékezetes. Pap Vera – ez szubjektív vélemény – messze magasan túlszárnyalta a világ egyik legjobb színésznőjét.
Ez, feltehetőleg nem csupán nagyszerű színészi képességeinek volt köszönhető, hanem annak is – és ez megint csak szubjektív vélemény –, hogy – akárcsak Angi Vera szerepét, mintha kimondottan neki írták volna. Ez persze csak úgy tűnik,  mert ő maga formálta olyanokká e szerepeket, mintha Tracy Letts az anya, Vészi Endre pedig Angi Vera alakját már eleve Pap Verának álmodta volna meg. Mindkét esetben, természetesen a szerzők tudta, akarata nélkül, tökéletes választás volt.
Verával tavaly nyáron találkoztunk utoljára szigligeti házukban. Már beteg volt, de hivatásának szeretete, a törékeny testben lakozó életereje akkor még erősebb volt a halálnál, amelyet végül ő sem tudott legyűrni. Pedig akkor még hittem, hogy fogom még látni színpadon. 
Mi, földi halandók sokat veszítettünk halálával. Az égi, vagy inkább mennyei színház egy nagyszerű színésznővel lett gazdagabb. Az angyalok páholyból nézhetik majd lenyűgöző alakításait. Nekünk az emlékezet mellett filmszerepei maradnak. Hogy sohase felejtsük el. Mert valójában csak az távozik az élők sorából, akit elfelejtenek.
Pap Vera azonban velünk marad, még ha Angi Veraként is.
 
 
Gizi gőzerővel PDF Nyomtat Email
Írta: Bányai Tamás   
2015 március 12. (csütörtök) 21:57

 Gizi még nyolcvanöt éves korában is gőzerővel dolgozik. Dolgozna tovább is, ha hagynák. De nem hagyják szegényt. Legutóbb a bicskei járőrök parancsoltak megálljt neki.

Ez is csak azt igazolja, milyen ellentmondásokkal teli ez a világ, amelyben élünk. Szinte mindenütt heves vita folyik – olykor tiltakozó tüntetésekkel is fűszerezve – a nyugdíj-korhatár felemeléséről. Hatvankettőről hatvanötre, hatvanötről hetvenre. Országa válogatja. A hivatkozási alap minden esetben a társadalom elöregedése, a nyugdíjfolyósító intézmények kiürülő kasszája. Valamint az a tény, hogy az emberek minden korábbinál tovább élnek, így aztán tovább is dolgozhatnak. Már aki. Mert Gizit például akadályozzák a munkájában. Pedig nagyon szereti azt, amit csinál. Az életfogytig tartó munkavégzésnek éppen ez a titka. Hogy az ember szeresse, élvezze az általa végzett munkát. Akkor soha nem akarja abbahagyni. Van, aki az ilyen emberekre azt mondja –angol kifejezéssel élve -, workaholic. Magyarul munkamániás. Csakhogy Gizire azt mondják: kleptomániás. Istenem. Nagyszerű dolog, ha valaki a szenvedélyéből meg tud élni. Szerencsejátékosoknak ez ritkán sikerül.
De ki is ez a Gizi? Ma már egyre kevesebben tudják. Celebek jönnek mennek. Akit tegnap még szárnyára kapott a világhír, mára már feledésbe merült. Pedig K. Sándorné, alias Repülős Gizi celeb volt a maga módján és a maga idejében. Ragadványnevét onnan kapta, hogy hajdanában a hazai repülőjáratokat vette igénybe munkája elvégzéséhez. Ezzel csak ő lehetett elégedett, mások már kevésbé. Feltételezem, emiatt szüntették meg a belföldi repülőjáratokat. Igaz, hogy abban az időben – a múlt század ötvenes éveiben – nem volt demokrácia, csak népi, mégis a többség akarata érvényesült. Azoké, akiket megkárosított, s akik emiatt nem tisztelték kellőképpen Gizi tevékenységét. Amit még ma sem akar abbahagyni. Ez csak azért van, mert több mint húsz esztendőt töltött börtönben, s ez után az idő után nem jár neki nyugdíj. Egyébként is, tiszteletre éppen nem méltó munkáját nem alkalmazásban végezte, maszek volt, hogy úgy mondjam, nyilván nem fizetett nyugdíjjárulékot. Márpedig valamiből még neki is meg kell élnie. Amikor éppen nincs börtönben, ahol is a megélhetés kemény gondját leveszik a válláról.
Négy éve megírta önéletrajzát A tolvajok királynője címen. Nem tudom, hogy megjelent könyvének – amiben ír, többek között, Edith Piafhoz, Josephine Bakerhez vagy a Nobel díjas Szentgyörgyi Alberthez füződő kapcsolatáról is - milyen sikere volt, ámde ismerve a hazai könyvkereskedelem válságos állapotát – kis példányszám, nagy költség, magas árak – kétlem, hogy könyvéből származó jövedelme megoldotta esetleges anyagi gondjait. A magyar írók nem arról híresek, hogy megírt könyvük honoráriuma garantálja számukra a halálig tartó megélhetést.
Ezek után mi mást tehetett volna? Nyolcvanöt éves korában ismét munkába állt. Hiába, na! Nagy úr a kényszer.
 
 
Tíz évvel később PDF Nyomtat Email
Írta: Bányai Tamás   
2014 október 27. (hétfő) 16:51

Október huszonharmadika. Mindenki emlékezik, talán még az is, akinek nincs mire. Az ötvenhatos szabadságharc évfordulóján ez természetes, hiszen még tízezrével élnek olyanok, akik szemtanúi voltak az akkori eseményeknek.
Tíz éves elmúltam a forradalom idején, vannak személyes élményeim szép számmal, még akkor is, ha gyerekfejjel nem voltam az események sűrűjében. Most mégsem az az október huszonharmadika jutott eszembe, hanem a tíz évvel későbbi.
Kora délután végeztem az akkor még Franklin nevét viselő Szentkirályi utcai nyomdában, s mivel mindig is szerettem sétálni, igen gyakran gyalogoltam hazáig, most is lábbuszon tettem meg utamat az Újlipótvárosba. Már a Bródy Sándor utca sarkán feltűnt, hogy az egyébként nem túl nagy forgalmú utcában jónéhányan őgyelegnek a Rádió épülete körül. Egynémelyik ácsorgó úgy bámészkodott, mint aki sose járt erre, s éppen olyasvalakire vadászik, aki útbaigazítást adhat neki. Nézelődtek jobbra-balra, fel és le, holott a környéken nem akadt annyi és olyan látnivaló, ami huzamosabb ideig igénybe vette volna az ember szemét.
Aztán, már a nagykörúton, úgy tűnt, mintha a szokottnál több ember igyekezne a dolga után. Hamarosan két másik jelenség is szembeötlővé vált. Az egyik, hogy még ott is posztolt rendőr, ahol erre semmi szükség nem volt. A másik a látszólag céltalanul ődöngő emberek feltünően nagy száma. Némelyikről az volt a benyomásom, azért bámulja egyszerre az üzletek kirakatait, s figyeli a mellette elhaladó embertársait, mert azt akarja eldönteni, mikor a legcélszerűbb kifosztani valamelyik üzletet. Persze a kirakatban elhelyezett áruk egyike sem érdekelte ezeket a gyanúsan ólálkodó alakokat. Akikről egyébként elég nyilvánvalóan lesírt, miben sántikálnak.
Nem is kellett sokáig töprengenem, hogy rájöjjek: a rendszert védik hiúz szemekkel; titkosrendőrök, akik ugrásra készen várják, hogy valakinek nyilvánosan is eszébe jusson megemlékezni a tíz évvel korábban történtekre. Elég volt, ha valaki egy oszlopra kitűzött apróhirdetést kezdett el közelebbről böngészni, máris ott termett mellette egy kétes egyén, lecsapni rá, ha esetleg ragaszt valamit az apróhirdetés fölé. A beszélgetők közelébe is odasündörgött valaki, mondanak-e olyasmit, ami…
Akár egy idegen városban setáltam volna. Olyan városban, amely tele van élmények után kutakodó turistákkal. Örömömre szolgált és megkönnyebbülést hozott, hogy a Visegrádi utca sarkán összefutottam egy régi barátommal. Neki is feltűnhetett az, ami nekem, mert a kölcsönös üdvözlés után rögtön oldalba bökött, és odasúgta:
- Látod ezeket a gyanús figurákat? Nem értem. Annyi az utcákon a rendőr, miért nem tartóztatják le ezeket a kétes alakokat?
- Arra ugyan várhatsz - feleltem.
Keserűen elhúzta a száját, és csak annyit kérdezett:
- Meddig?
 

 
Colt és Kalasnyikov PDF Nyomtat Email
Írta: Bányai Tamás   
2014 július 30. (szerda) 12:05

 

 Volt vala egykoron a kard, damaszkuszi acélból, később már íj meg nyílpuska, ám azok még manufakturális eljárással, többnyire egyedi darabokként készültek, s ezért még a leghíresebb mestereikről sem sok dokument maradt az utókorra. A fegyverek feltalálóihoz már sokkal hálásabb volt a tizenkilencedik és a huszadik század.
 Példaként elsőnek az amerikai Samuel Coltot hozhatnám fel, aki egy percig sem vacakolt, miután feltalálta a forgópisztolyt. 1836-ban alapított gyárát ügyesen fejlesztette, termékéből hamarosan olyan ismert világmárka lett, mint - mondjuk - a Coca Colából. A Colt népszerűségéhez nagyban hozzájárult az amerikai polgárháború, amelynek során mindkét fél előszeretettel alkalmazta ezt a könnyen kezelhető, életkioldó fegyvert. Elterjedését a világban az is elősegítette, hogy nagyon sok ember áldozta fel, ha nem is érte, de általa az életét. Ezért ugyancsak kelendő használati tárgy lett belőle, sok háztartásban megtalálható, noha nem éppen konyhai tartozék.
 Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy az amerikai Colt Samu bácsi találmányának népszerűségét és elterjedését is túlszárnyalta egy másik fegyver, amelynek szülőatyja, tovaris Kalasnyikov a közelmúltban hunyt el. Békében és párnák közt, nem pedig saját találmánya által. Holott az általa tervezett lőfegyver talán több ember életét oltotta ki, mint ahány gyereket a világon beoltottak himlő ellen.
 Minden tiszteletem a két feltalálóé, annak ellenére, hogy ők sem gondolhattak mindenre, figyelmüket az alapos tervezés során elkerülte egy látszólag jelentéktelen apróság. Nevezetesen az általuk készített fegyverek praktikus tárolása. Hogy is gondolhattak volna erre, amikor Colt úr előtt nyilvánvaló volt, hogy revolveréhez bármelyik bőrdíszműves tud készíteni egy megfelelő tokot, míg tovaris Kalasnyikov egyszerűen túltette magát a problémán. Gyorstüzelő fegyvere vállra akasztható, hogy kéznél legyen, ha kell, bőröndre csak szállításkor van szükség.
 Igen ám, de mit tegyen az, aki nem akar hivalkodni az általa használni készült fegyverrel? Először is válasszon magának egy könnyebben elrejthető pisztolyt, mondjuk egy Smith and Wesson márkájút, mint tette azt a közismert amerikai író, Cormac McCarthy exneje, aki feltehetőleg volt férje fantáziájából meríthette ötletét, egy kissé módosítva. Ezt én úgy nevezném, hogy nem fegyvernek való altáj.
 Történt ugyanis, hogy egy házibulin Jennifer McCarthy egy elmérgesedő vita hevében a vaginájából húzta elő a már említett Smith and Wesson pisztolyt. Azt nem tudni, hogy a fegyverrel szembekerülő úriember mitől döbbent meg jobban. Attól-e, hogy pisztolyt szegeznek rá, vagy attól, hogy a nők lába között fellelhető rés nem kimondottan lőfegyverek tárháza.
 Az esetet szárnyára kapta a média, s ennek következtében feltehető, hogy a Smith és Wesson márkájú lőfegyverek a Coltnál és a Kalasnyikovnál is kapósabbak lesznek a jövőben. Igaz, a férfiak nem fegyverszaküzletekben fogják keresni.
 Szegény Colt és szegény Kalasnyikov! Békétlenül foroghatnak a sírjukban. Termékeiknek nem jutott ekkora reklámfogás. Mert ők csak fegyverekkel kísérleteztek, arra egyikük sem gondolt, hogy a forgalmazás fellendítése érdekében az asszonyt is igénybe vegyék. Ők valami egészen mást dugtak a vaginába.
 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Következő > Utolsó >>

1 / 9 oldal

Facebook

Megosztás a Facebook-on

Online

Jelenleg 1 vendég olvas minket

Belépés a szerkesztőknek



Joomla Templates by Joomlashack